Mai történetem arról szól, hogy hogyan kell egy szakmai párbeszéd során az irányítást átvenni egy csoporton belül úgy, hogy egy hitelesnek elfogadott sportgondolkodó publikációit bíráljuk. Bíráljuk anélkül, hogy valaha is olvastunk volna tőle egy mondatot is és értékelésünk pusztán az emberi unszimpátia termékei.

Történetünk főszereplője Elbert Gábor életművész.

Nézzük a történetet!

A 2000-es évek elején egy pályázathoz kértem ajánlást a Magyar Fallabda Szövetség főtitkárától, Elbert Gábortól. Itt találkoztam először az Elbert névvel.

Az ajánlást e-mailben megkaptam és egészen 2007-ig semmiféle kontaktom nem volt főhősünkkel. Sem telefonon, sem e-mailben, sem személyesen nem találkoztunk. Ekkor megkerestem, mint sport szakállamtitkárt és egy tiszteletpéldányt adtam neki  A TRADICIONÁLIS MAGYAR LABDARÚGÁS ALAPELVEI című könyvemből, mely kiadvány ismerteti azt a játékelméletet, melyet elődeink megalkottak és amely gondolkodási rend segedelmével Puskásék halomra verték a világot.

Abban bíztam, hogy Elbert, mint végeztt labdarúgó szakedző felismeri azt a fajta funkcionális edzői gondolkodást, ami futballsikereink alapja volt. Felismeri azt, hogy ez a fajta edzői gondolkodás teljesen más, mint amit neki a Testnevelési Egyetemen tanítottak és az elődeink által megalkotott új tudás mellé áll, elősegíti annak terjesztését.

Azonban ezen vágyálmom nem teljesült, mert Elbert vagy nem olvasta el az ingyen kapott szakkönyvet, vagy elolvasta, de nem értette meg.

Így hiába vártam, hogy később Elbert MLSZ főtitkárként segít a tudást bevinni a labdarúgás rendszerébe, a felismerés hiánya miatt nem valósult meg.

A dolgot és Elbert személyét már rég elfelejtettem, amikor valaki szólt nekem 2019-ben, hogy főhősünk keresetlen szavakkal lejáratott nyilvánosan egy szakmai beszélgetésen, ahol a magyar futball kiútjait keresték a beszélgetők.

Kihangsúlyozom, hogy Elberttel életemben egyszer találkoztam személyesen 2007-ben. Sem előtte, sem utána, se telefonon, se e-mailben nem beszéltünk, szakkönyveimet nemhogy nem olvasta még a címét sem ismeri.

Ezek után a következő párbeszéd hallatszott el nyilvánosan, élő egyenes adásban. Dőlt betűvel a párbeszéd, kékkel a megjegyzésem:

• Elbert: Én a Ferenczi Attilával mindig összeveszek, hogy egyszer menjen már ki a terepre és próbálja meg. (Elbert azt sugallja, mintha mi valaha is beszéltünk, találkoztunk volna és tanácsokat adott volna nekem, mint coach.)
• Kolárik: A Ferenczi azt mondja, hogy adjanak nekem lehetőséget.
• Elbert: De ez nem így működik. Én mindig azt mondom neki, hogy hozzon létre egy terméket. (Elbert tovább erősíti azt a vonalat, mintha mi összejárnánk beszélgetni az én sorsomról, munkámról és tanácsokat osztogatna nekem, amit én nem hallgatok meg. Bölcs Donként terméket kér tőlem számon az az Elbert, aki egyetemi tanárként még egyetlen egy darab szakkönyvet sem adott ki, miközben az egyetemeken a publikációk száma, mennyisége az oktató rangját, elismertségét, aktivitását mutatja.) Sallói Istvánt lehet szeretni, nem szeretni, de ha  Izraelben kimegy, akkor megáll a Ben Gurion reptéren és neki ott sávot nyitnak, mert letett ő valamit az asztalra. Ezek után megszólalhat. Tehát valamilyen területen az embernek terméket kell létrehozni. (Elbert itt saját tudatlanságáról tesz tanúbizonyságot, mert mint labdarúgó szakedző, nincs tisztában vele, hogy a labdarúgás területén 23 szakkönyvet adtam ki, amelyben rengeteg játékelméleti újítás került publikálásra. Ráadásul a magyar tradíció könyvemből kapott egy tiszteletpéldányt, vi. az általa reklamált termékemből egy azért eljutott hozzá.)
• Kolárik: Szerintem a Ferenczi is letett már valamit az asztalra.
• Elbert: Mit? (Elbert ismételten ráerősít tudatlanságára, hogy fogalma sincs milyen területen, mit alkottam meg? Ebből a kérdéséből az világlik ki, hogy az általam adott könyv címét sem olvasta el, nemhogy a könyvet.)
• Kolárik: Hát azokat a szakkönyveket, amiket valószínű, hogy nem olvastál el.
• Elbert: Én többet olvastam belőle, mint kellett volna. (Elbert itt önmagát cáfolja, mert elmondása szerint nem ismeri a termékeimet, majd most kiderül, hogy többet is olvasott, amiról korábban azt állította, hogy nem is ismeri) 
• Kolárik: Akkor a kritikát el kell fogadni és meg kell vele beszélni.
• Elbert: Megszoktam. (Elbert megint hazudik, mert mint jeleztem soha, sehol nem találkoztam, nem beszéltem vele, így sem módja, sem lehetősége sem volt egy gondolatát megosztani velem. Ráadásul még gondolata sem lehetett a könyveimről, mert nem vásárolt tőlem belőlük, ill. amit kapott annak még a címét sem olvasta el, nemhogy a könyvet.)

A fenti párbeszéd 1:42:30-tól hallható.

Amint a beszélgetésből látható, Elbert minden mondatában hazudik.

Úgy állítja be magát, mintha én meg ő folyamatosan találkoznánk és szakmai vitát folytatnánk, ahol ő a könyveim ismerőjeként megalapozott kritikát fogalmaz meg velük szemben és ad tanácsot nekem.

Azt a kirekesztő megjegyzését, – miszerint a szólás joga azt illeti, aki letett valamit az asztalra -, nem értékelném, mert ez Elberttől, mint  egyetemi tanártól elég furcsán hangzik. Ti. az összes vizsgázója feltehetőleg megbukik nála, mert nem szólalhat meg a kollokviumon, hiszen még nem tett le semmit az asztalra. Néma hallgatónak, meg az oktatója sem érti a szavát.

A fenti eszmefuttatásomból látható, hogy Elbert vagy azért alkalmatlan egyetemi tanárnak, mert a nagy és mély gondolatok felismerésére képtelen, vagy azért, mert labdarúgó szakedzőként nem érdekli saját szakmája. A hazugságon alapuló történetünk még folytatódik.