Az IGAZ EMBER díj avagy a Ferenczi mit tett le az asztalra? 2.

Mottó: „Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop. Hazudni, csalni csúnya dolog!” (Beatrice)

Elberttel közös történetünk a napokban folytatódott a facebookon.

Főhősünk édesapja emlékére egy általa alapított IGAZ EMBER díjat adományozott Gallov Rezsőnek. Ezen örömteli pillanatot megosztotta közösségi oldalán, melyre kommentben ragáltam:

  • Nekem viszont az lenne a kérésem, hogy ha megosztanád apukád munkásságát, akkor azt megköszönnénk. Mi az amit alkotott? Mi az a gondolat, amitől IGAZ EMBER díjat érdemel az emléke? Mert nekem nincs sok ismeretem róla, de az a kevés is azt sejteti, mintha az előző rendszer politikai kegyeltje lett volna. Illetve az ő és anyukád kapcsolatrendszerén keresztül lettél te egyetemi tanár és nem a tudásod okán. Mindezek a netes kutatásaim alapján szűrhetőek le. Jól látom, vagy csak a net űzi bolondját velem?

A feltett kérdéseimre természetesen nem kaptam választ. Bejegyzésemre az Elbert fanok nekem ugrottak és elmondtak mindenféle szánalmas, gusztustalan, mocskos senkiházinak, aki nyilvánosan belemar egy elismert, nagy tudású, széles látókörű, nagy tiszteletnek és szeretetnek örvendő egyetemi tanárba és családjába. Akinek tudása megkérdőjelezhetetlen, aki egy igaz ember, aki csak a jót és a jövőt szolgálja stb.

Megvádoltak azzal is, hogy tények nélkül feltételezem, hogy Elbert Gábor az évtizedekig a TF-n tanító és dolgozó apuka és anyuka segedelmével és annak oldalvízén jutott a Pécsi Egyetemen oktatói státuszhoz és nem a tudása okán.

Valójában élvezettel olvastam az engem mocskolók írásait, mert tulajdonképpen ők nem tudták, hogy valójában Elbertet minősítik szitokáradatukkal, ti. az én facebook bejegyzésem csak reakció volt Elbert minden előzmény nélküli akciójára, amikor nyilvánosan lejáratott élő adásban úgy, hogy minden szava NETTÓ HAZUGSÁG volt.

Amikor kellően felidegesített minden Elbert rajongót eredeti kommentem, akkor közzétettem Elbert engem lejárató videó linkjét és azt a fotót, ahol bizonyítottam, hogy Elbert apuka, a TF vezetőségében tag volt, – mint a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsának Agit. Prop. Osztályának vezetője -, azzal a Zalka Andrással együtt, aki ÁVH-s tiszt volt és később a TF rektora.

A fiatalok kedvéért leírom, hogy az agit.prop.-osok, más néven Agitációs és propagandaosztály a kommunista  pártszervezet tagjaként a párt érdekeit szolgáló állításokat, véleményeket hitettek el vagy fogadtattak el széles néprétegekkel.

Más szóval Elbert apuka hithű kommunista volt, aki komoly tisztséget töltött be az MSZMP-ben, a rendszer kegyeltje volt és élvezte ennek minden előnyét. Az már csak hab a tortán, hogy Elbert Gábor pont az MSZP (kommunista utódpárt) – SZDSZ kormányzás idején volt sport- szakállamtitkár.

Viszontválaszaim után, amikor kiderült, hogy tulajdonképpen, csak Elbert korábbi engem nyilvánosan lejárató mondataira reagáltam kommentemben, illetve közzé tettem apuka kommunista múltját, a komplett bejegyzést törölték a facebookról.

Elbertnek innen üzenem, hogy az ő IGAZ EMBER díja engem arra inspirált, hogy megalapítsam a HAZUG EMBER díjat, amit 2022-ben ő nyert el. 

Ezúttal is gratulálunk a díjazottnak és reméljük, hogy folytatja a családi hagyományt és a megalapozott, értő tudást nem képviselő gyerekét majd olyan pozícióba menedzseli, mely elvégzésére már tökéletesen alkalmatlan, így teljesíti be a Peter-elvet:

„A hierarchia minden alkalmazottja addig emelkedik a ranglétrán, míg olyan munkakörbe nem kerül, amelyre tökéletesen alkalmatlan.
Folyományai:
1. Idővel minden munkakört olyan alkalmazott fog ellátni, aki alkalmatlan rá.”

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük