„A gerinced ne hagyd megtörni!”

Mai 10. bejegyzésemben egy olyan történetemet mesélem el, ahol a karaktergyilkosok állításával szemben, egy közvetlen, barátságos, segítőkész zseni társaságát élvezhettem több alkalommal is.

A történetem hőse Varga Zoltán.

A Győr technikai vezetője a következőt nyilatkozta Vargáról:

„Varga Zoltánt nagyon magába zárkózó embernek ismertem meg.
Előfordult, hogy jóval edzés előtt kijött a stadionba, de nem szállt ki az autójából, hanem három órán keresztül üldögélt benne. Mi meg ott néztük álmélkodva, hogy miért nem jön be legalább egy percre az irodába, elvégre a kollégák néha elbeszélgetnek egymással. De nem, ő inkább a kocsit választotta.”

Ezzel szemben a valóség a következő.

Ismeretlenül hívtam fel Varga Zolit és riportot kértem tőle a Futball Tréner újság számára, ahol a labdarúgás irracionalitását, művészeti megközelítését próbáltuk átbeszélni.

A Novotel szálló teraszán találkoztunk. Beszélgetésünk mély szakmai elemzésbe torkolt, majd a bensőséges beszélgetés végén odáig jutottunk, hogy Varga el akart vinni edzőnek a Győr fiókcsapatához az akkori NB II-es Petőházához.

Tette ezt úgy, hogy életében ott találkozott velem először, azt sem tudta ki vagyok, mi vagyok.

Legközelebb, már a lakásán találkoztunk és ott folytattuk labdarúgó eszmecseréinket, ahol megmutatta labdarúgó szakkönyveit. Közben megismerte munkásságomat, ahol azonosságot vélt felfedezni az ő kirekesztése és az én kirekesztésem között.

Majd búcsúzóul azt mondta jó tanácsként:

  • „A gerincedet ne hagyd megtörni!”

És hogy miért volt mégis helytálló a technikai vezető megállapítása Vargáról?

Mert nyilvánvaló, Varga Zoli volt annyira jó emberismerő, hogy bezárkózott a rosszemberek előtt és megnyílt, amikor a jószándékot, az együttműködést, a szellemi azonosulást látta a másik félben.

Varga Zoltánnak hálával tartozhatna a magyar futball, ha egyáltalán felismerné tanításait A hollandok Cruyff-ból futballfilozófust csináltak, míg a mi Varga Zolink futballtanításait fel sem ismerik az arra hivatottak, miközben legalább olyan mély gondolatokat közölt a labdarúgásról, mint kortársa.

Vargát ugyanaz a semmit sem akaró közeg lehetetlenítette el, mint aki Verebest a Mágust, vagy Mini Menottit, vagy azokat a névtelen harcosokat, akik akarnának tenni a magyar futballért, de támogatást soha sem nyernek.

Mert a demokrácia a középszer hatalma, akik a zsenikkel nem tudnak mit kezdeni.

Varga alábbi tanításai olyan alapvetés, amely meg kellene hogy határozza az edzőképzést, az edzői gondolkodást:

  • A labdarúgás művészet, aki nem így közelít hozzá, alapvető tévedésben van.

Varga Zoli, mint labdarúgó művész megtette nekünk azt a szívességet, hogy a játék irracionalitását racionális szavakkal írta le.

Tette ezt a kevés magyar labdarúgó művészek egyedülijeként.

Köszönet érte.

 

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük