Mai történetünk arról szól, hogy hogyan akarták szabotálni PRO licencen elhangzott előadásomat a személyemet nem kívánatosnak tartó hallgatók.
Amikor Prukner L
ászló volt az edzőképzés vezetője, mint A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei című könyv szerzőjét, meghívott, hogy a PRO hallgatóknak adjak elő elődeink szellemi örökségéről.
A prezentációra nagy lelkesedéssel készültem, hogy megismertessem a hallgatókkal, a „kép és folyamat nézőpontú, stílus kiinduló pontú” labdarúgó gondolkodást.
Ez a lelkesedés azonban a fogadók részéről nem állt fenn, mert Pári Sándor, Tóth János, Szalai László, Szapor Gábor odament a tanfolyamvezetőhöz és közölték vele, ha Ferenczi jön előadni, akkor ők nem jönnek be az órára és felhasználják azt a 10 %-os hiányzási lehetőséget, amit a tanulmányi szabályzat lehetőségként ad a hallgatóknak.
Prukner Tanár Úr közölte velük, „ha így tesznek, akkor nem engedi vizsgára őket!”.
Természetesen telt házas hallgatóság fogadott, kényszermosollyal az arcukon.
Az előadás napján a hallgatók tisztességgel meghallgattak, majd elérkezett a kérdez-felelek órája.
A 4 fős brigád szóvivőt választott Szapor személyében és a háttérből hergelte őt, hogy kikérdezéseivel és számonkéréseivel hozzon zavarba engem.
Mondanom sem kell, hogy ármánykodásukkal nem sikerült szakmai fogást találniuk rajtam.