Mai történetünk arról szól, hogy az Edzőképző Intézet nem a tudás alapján válogatta ki hallgatóit, hanem pofára történt a felvételi, amely a mai napig is a rendszer része.
2000-ben végeztem az UEFA B licencen és nagy lelkesedéssel jártam utána felvételizni az UEFA A licencre.
A magát a tudás letéteményeseinek hívő Edzőképző Intézet élen Mezey Györggyel, akik a tudást kisajátították maguknak, és meg voltak győződve, hogy rajtuk kívül nem létezik tudás, önhatalmúlag döntötték el már a felvételi előtt, hogy éppen kit vesznek fel a tanfolyamaikra és kit nem.
A ritka személyes találkozásokkor lehetett érezni Mezey, Both, Varga kommunikációjából, hogy nekem sanszom alig lesz bekerülni a tanfolyamra, mert irritálta az Edzőképzőt, hogy ontom a szakkönyveket és Futball Tréner címmel szakújságot adok ki az edzőknek.
Értsd: egyedül több tudást hordtam be a magyar futballba, mint a komplett magyar szakma és az Edzőképző együttvéve.
Már csak diliből jártam felvételizni, amikor az ötödik próbálkozásomkor a gyakorlati felvételi alatt, váratlanul odajött hozzám a rettegett Both József és odasúgja a fülembe:
- „Csak nyugodtan csináld öreg, ne feltűnősködj!”– jelezve, hogy fel vagyok véve, anélkül, hogy a felvételi és annak kiértékelése lezárult volna.
Utólag kiderült, hogy felvételemre azért került sor, mert már nem volt ember az UEFA A tanfolyamra, akit felvegyenek, mert téli kezdésű volt a kurzus. Valamint oly sok tanfolyamot tartott akkor a szövetség, hogy úgy fogdosták össze a hallgatókat.