„A Mezeytől kért erre engedélyt?!”

Mai történetem arról szól, hogy dr. Mezey György, úgy volt élet-halál ura a magyar futballban, hogy nélküle sem gondolkodni, sem dönteni nem volt szabad.

Az MLSZ kb. 6 évig adta ki szaklapját Kispad néven.

Az újság példányonkénti ára, még a postaköltséget sem fedezte, amivel házhoz szállították a kiadványt.

Ennek ellenére a kiadott 600 példány soha nem fogyott el, annak ellenére sem, hogy mind a 20 megyei szövetség promotálta, forgalmazta, reklámozta.

A dolgot úgyis lehet érteni, hogy az edzői önképzés, már akkor sem volt a magyar szakma sajátja. És ezt örökölte tovább az újabb edzőgeneráció.

Mikor megszűnt az újság kiadása, benyomultam a piaci résbe és 2002-től 2016-ig kiadtam print nyomatban a Futball Tréner szakújságot. Kezdő lépésként a médiahatóságnál regisztráltattam a lap létét.

Abban az időben nem volt net, ezért felhívtam minden megye edzőbizottságának a vezetőjét, és személyesen tájékoztattam őket az újság megjelenéséről, illetve vételi lehetőségéről.

Török Péterrel – ex MLSZ főtitkárral -, aki abban az időben a Vas megyei edzőbizottság vezetője volt, az alábbi beszélgetést folytattam le.

  • Jó napot kívánok, Ferenczi Attila, a Futball Tréner újság főszerkesztője vagyok.
  • Parancsoljon, miben segíthetek?
  • Futball Tréner címmel, szakújságot adunk ki a megszűnt Kispad újság helyett és amiatt keresném, hogy a megyei szövetség szeretne-e rendelni ebből a kiadványból a megye edzőinek?
  • Újságot adnak ki? Az MLSZ-től van erre engedélyük? A Mezey Györgytől kért erre engedélyt?

A kérdések után nagyot néztem, hogy a kapitalizmusban, ahol vállalkozói szabadság van, miért is kellene bárkinek az engedélye újság kiadásához.

Azonban a régi reflexek még működtek, mert Mezey nélkül még WC-re menni sem lehetett. Ő volt a Big Brother, aki mindent látni és tudni akart.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük